Minden igyekezetem ellenére sem tudok tündöklő, elismerő szavakat írni az előadásról! Szégyen, hogy a XXI. sz. ilyen eseményeket hordoz magában!
Az idősebb házaspár elhidegülése már mindennapi probléma, s a fiatalabb pár lelkesedése még érthető! Szóval az érzelmekről van szó:. de az érzelmek táplálásáról, közös élmények megszerzéséről, a másikban való hobby vagy más érdembeli tulajdonságok kifejlesztéséről, avval való azonosulásról egyáltalán nem esik szó! Pedig ezek az értékek megtudják menteni a házasságot., s nem a szexualitás kiterjesztése, itt, mondjuk egy közös orgiában! Ez menekülés! A másik pár belerángatása, egy számukra ismeretlen szex-aktusba, pár cserével! S a férfi, férfivel való csókban, a színvonal esését jelzi, ugyanúgy a közönség megnyilvánulását taps által!
Csak Járó Zsuzsa színészi képességeinek, visszafogott megnyilvánulásait emelném ki! Ő elhitette velem, hogy jelenléte egyedi és megpróbál fogódzót nyújtani az idősebb elidegenedett házaspárnak.
A többiek, légkörteremtő erő nélkül, a szerepüket eljátszották, ami nem a tehetséget jelenti!
Viszont a rendező, Paczolay Béla, minden olyan eszközt bevetett, ami a darabot felemelheti! A realisztikus és szimbolista tendenciák együttléte rendezésében egyáltalán nem véletlen. Látjuk felvillanni a boldogságot kereső párokat, a szerelmet lopók pillanatait, a kieséstől való félelmeket! A mindenre elszánt akaratot, mely birkózik a hús, a vér, a test elszántságával, s a belenyugvás közönyét is a fájdalom tehetetlenségében. Marad a harc., amely kísértetiesen hasonlít a mindennapi életünkre, a mindenképpen előre való haladásra.
Végezetül annyit, hogy a színpadon levő, de éppen nem beszélő szereplők, valahogy nem tudnak mit kezdeni magukkal a várakozás perceiben., S egy ilyen hosszúra nyúlt ölelkezés, behozta a közönség tapsát.
Unti Ildikó
színkritikus
