2004-04-25
Amikor először látták meg az emberek, a megdöbbenés akkora volt, hogy nem volt gondolat. Amikor ugyanaznap ismét megjelent, már csak a fele társaságnak volt döbbenetes, a másik felének nevetséges. Amikor késő délután újra előjött, a vélemények teljesen megoszlottak. A figyelmesek rögtön észrevették, a többiek érdelődését a tömeg reagálása keltette fel. Azok, akik a medence körül helyezkedtek el és azok, akik hátrébb, hangos véleménnyel próbálták a szokatlant helyre tenni.
Valami baja van mondták és saját fejükre böktek.
Egy kerékkel kevesebb vigyorogtak mások.
Ha még fiatal lány lenne vélték az idősebbek.
A fiatalok kaján örömmel, a véletlen adta lehetőség felhasználásával tapsoló közönséget alkottak. Aztán voltak mások, a nyugalom, a biztonság övezetén belül, akik nem hangoskodtak, csak néztek. Ültek pokrócaikon családjuk körében, feküdtek a füvön barátaikkal, újdonsült ismerőseikkel és hagyták szórakoztatni magukat. Közben megvetően mosolyogtak. Egymásra néztek és közös hullámhosszon cinkoskodtak. Szemükben kiáltást hordoztak, szívükben felháborodást, de szájuk néma maradt. Senki sem akart szerepet vállalni, csak nézők akartak maradni.
S jött a nő: természet adta idomaival, nem kihívóan, de magabiztosan. Göndörödő, vörös haja eltakarta ugyan vállait, de a fürdőruhás teste táncra készen úszott a gyepig. Ott perdült egyet, s a zöld szempár megmerítkezett a tekintetekben.
Már mosolygott. Nem bíztatták, de összegyűltek köré. Nem fütyültek, de vihogtak. Még nem szerették, de rokonszenvüket már kiváltotta. Aztán félreállt. Akik ezekben a percekben érkeztek, nem érzékelték a beálló csendet. Sőt, azt sem tudták, hogy kit kell nézni. Egyforma fürdőruhás emberek voltak körös-körül.
Ahogy állt a napényben, úgy oldódott a meleg sugarakban, úgy bukkant fel emlékeiből az a fiú, aki megismertette vele a cirkuszt. Akkor beiratkozott az Artista iskolába. És mikor kezdtek nagyon jól menni a pörgések, leejtették és rosszul zuhant. Azóta balettozik.
Szüksége a mozgás. Hogy sírt! Azt hitte, hogy soha nem tornázhat. De ahogy múltak az évek, javult. …És jött a remény. Aztán megkapta az első szerepet, átélte az első tapsvihart, írni kezdtek róla az újságok és szerződést kapott külföldre. Körbeutazta a fél világot és megismerte a hírnév örömét, a magány csöndjével együtt.
Aztán vége lett. Leírták, de a balett benne maradt! Még mennek a hajlítások! Újra elkapta a zene üteme, a Nap forró nyelve ötvöződött benne a szimfónia lüktetésével. Megindult a lába! Mit számít az, hogy hol van? Most itt van hely, itt csinál kedvet és légkört. Nem muszáj nézni, ingyen van, s megindult balerinaként.
És a strand betonján újra láthatták a kék fürdőruhás hölgyet.