Az Érintetlen évek című készülő könyvemből
Végül, amikor megérnek a dolgok, a változások hirtelen történnek és csak számunkra váratlanok, amikor szembe találkozunk velük.
Így jött meg a fordulat az askeloni munkahelyemen, ahol gyógyterápistaként dolgozom. Két kezelés között belenéztem a tükör-fal síkjába. És akkor megláttam a szemeimet. Apám tekintett vissza rám. Semmi kétségem nem volt: az ő szemei voltak. Figyelmeztetett, mint egykor, a felelősségemre, a bármit-is-csinálás magas mércéjére, a mindenkori -megállni a gáton- tartásra.
Mindezt csendesen, némán tette, ám lehatott a mélységeimbe. Ott találkozott múltunk részeivel. Amikor dilemmában voltam és kértem – üljünk le egy beszélgetés erejéig.
…
Az Örs vezér-téri Sugár kávézóban délelőtt alig voltak, így jól érthettük egymás szavát. A vőlegényem, Raad, el szeretett volna vinni engem Bagdadba és én bizonytalan érzések között imbolyogtam. Apám egy percig sem tétovázott. „Semmi kifogásom, ha Budapesten vagy vidéken telepedtek le, de eszedbe ne jusson elmenni vele! Arrafelé még nem működik a demokrácia. Az asszonyoknak nincsenek emberi jogaik. Képesek a nőt szamárra cserélni. Képesek a tehenet bevinni a házba, nehogy megfázzon az esőben – s az asszonyt kiküldeni!” – indokolta tiltását.
Akkor már éreztem, hogy nagy veszélytől mentett meg, de felfogni csak most tudtam. Most, amikor már megköszönni sem lehetett.
Mindig is vágyakoztam utána, hogy jobban megismerhessem benne az embert. Nem féltettem apám nimbuszát, nem tartottam magas polcon, de mindig a szeretet ökörnyálával hálóztam magamhoz gyerekkoromtól fogva.
Rodin volt annyira emberi, hogy Rilke csalódott benne, de a barátság megmaradt közöttük. Nekem emlékkép-mozaikból állt össze apám embersége. Megdönthetetlen cselekvések sorozatából, tekintetének megfoghatatlan erejéből. Szokása volt, hogy étkezés után szájában tartotta a fogpiszkálót, s úgy beszélt hozzám, hogy a térdére ültetett.
Akkor azt csodáltam, hogy a fogpiszkáló nem esik ki a szájából, ahogy beszélt. Már nem is hallottam a szavait, csak az önálló életre kelő fogpiszkáló le- és fel mozgását figyeltem, drukkolva, hogy ki ne essen! Aztán jött az esti újságolvasás, amikor a fogpiszkálót az újság letépett csücske helyettesítette – és ahogy haladt az olvasással, úgy hiányoztak az újságoldalak letépett sarkai, s a kiolvasott újság már saroktalanul hevert, kidobásra éretten…